Október 17- én, egy szép őszi napon került sor óvodánk családos rendezvényére.
Reggel még borús volt kissé az idő, de hideg nem volt igazán. A gyerekeket és szüleiket 9 órára hívtuk, addig a kollégákkal berendeztük az udvart a szüreti nap tevékenységeinek eszközeivel, illetve
A közös tánc után minden gyerek ahhoz a programhoz, tevékenységhez ment, ahová szeretett volna. Kipróbálhattak a gyerekek mozgásos népi játékokat, traktorozhattak kis traktorral, őszi szüreti
Idén is elindult a tavaly népszerű hordó-vonat, melynek most is nagy sikere volt a gyerekek körében! Szinte állandóan úton volt a vonat, minden gyerek szeretett volna többször is felülni rá! Mi több,
A kézműves asztaloknál termés képek készültek, valamint színes tésztát fűzhettek a gyerekek! Nagyon szép és kreatív termés képek készültek, ez a tevékenység is nagyon népszerű volt!
Éhen pedig senki nem maradt, hiszen a nap folyamán a szülők által felajánlott süti vásár várta a gyerekeket, meleg teát illetve vattacukrot is kóstolhattak.
Délben paprikás krumpli, savanyúság és lekváros fánk volt az ebéd, amit szintén az udvaron megterített asztaloknál fogyasztottak el a családok, közösen.
A rendezvény zárásaként pedig egy mesepedagógus óvó néni, Csiki-Demjén Anetta mesélt a gyerekeknek őszi meséket, amit a fáradt, de boldog kisgyerekek örömmel hallgattak.
Őszi családi napunkat megtisztelte jelenlétével a MIÓVI igazgató helyettese, Makár Enikő is, illetve régi kollégáink, volt ovisaink is eljöttek, várják még a mai napig is ezt a rendezvényt!
Összességében egy nagyon tartalmas, örömteli, élményekben gazdag családi napot tudhatunk a magunkénak, ahol a szülők kicsit jobban megismerhették az óvodát és az itt dolgozó kollégákat is!